#Budai Gyula

Csalódtak Orbánban, Nyerges vitte a földeket - videó
 

Csalódtak Orbánban, Nyerges vitte a földeket - videó

Becsapva érzik magukat a családi gazdálkodók, akiknek a Fidesz - még ellenzékben - azt ígérte, állami földeket kapnak. Ehelyett az átláthatatlan pályázatokat sorra nyerik a Fideszhez közel álló üzleti körök. A pályázatok körüli állítólagos visszásságokat most Budai Gyulának kellene kivizsgálnia. De bíznak-e még Budaiban a gazdák? Videó egy minidemonstrációról és arról, hogyan pattintotta le az agrárminiszter sajtófőnöke riporterünket.

Dezső András Dezső András


MSZP: boszorkányüldözést folytat Budai Gyula
 

MSZP: boszorkányüldözést folytat Budai Gyula

A Volánbusz az iskolapéldája annak, hogyan lehet egy jól működő, 100 százalékos állami tulajdonban lévő céget tönkretenni - mondta előterjesztői expozéjában Budai Gyula (Fidesz), akinek előterjesztését a cég reorganizációját vizsgáló bizottság felállításáról hétfőn kezdte el tárgyalni a Ház. A kormánypárti politikus által kezdeményezett testület felállítását valamennyi frakció támogathatónak tartja, ugyanakkor az ellenzéki képviselők a javaslatban foglaltakkal szembeni fenntartásaiknak is hangot adtak.

MTI MTI


Budai új posztján Fidesz-közeli mágnásokkal asszózhat
 

Budai új posztján Fidesz-közeli mágnásokkal asszózhat

Több fronton kipróbált pártkáder veheti át Ángyán Józseftől a nagybirtokos lobbi elleni harcot a földművelési tárcánál. Az államtitkári szék várományosa, Budai Gyula mindig csatasorba állt, ha a Fidesz vagy Orbán Viktor a segítségét kérte. Új posztján most komoly kihívás elé néz: a kormánypártok holdudvarába tartozó nagybirtokosokat kellene, hogy távol tartsa az állami földektől és pénzektől. Kérdés, hogy valóban ezt várják-e tőle.

M. László Ferenc M. László Ferenc

Belső elhárítás
 

Belső elhárítás

Ángyán József levelét megírta: vidékfejlesztés alatt sajnos egyelőre azt kell érteni, hogy a korrupt fideszes hátország pótkocsis traktorral lopkodja a pénzt és a földet. Nemcsak azt, ami nincs lecsavarozva, de még azt is, ami a föld alatt van.




Budai a Volánbusz ügyeit is a Parlament elé vinné
 

Budai a Volánbusz ügyeit is a Parlament elé vinné

Parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezte a Volánbusz ingatlanügyeivel kapcsolatban az elszámoltatási kormánybiztos, miután befejeződött a cégnél a belső vizsgálat, amelynek során a 2005 és 2008 közötti ingatlanértékesítéseket és -bérléseket is áttekintették.

MTI MTI

Malév: Budai Gyulának nem kell új vizsgálóbizottság
 

Malév: Budai Gyulának nem kell új vizsgálóbizottság

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos nem támogatja a Malév és a Budapest Airport privatizációját vizsgáló bizottságról szóló indítványához érkezett módosító javaslatokat és a légitársaság csődjében az Orbán-kormány szerepét vizsgáló új vizsgálóbizottság felállítását sem, mert szerinte ezekkel a szocialisták csak a politikai felelősséget akarják elhárítani maguktól - a fideszes politikus erről pénteken beszélt az MTI-nek.

MTI MTI



Népszabadság: Budai Gyula volt titkárnője a LEADER-munkaszervezet élén
 

Népszabadság: Budai Gyula volt titkárnője a LEADER-munkaszervezet élén

Hűtlen kezelés gyanúja miatt ismét büntetőfeljelentést tesz Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, ezúttal a vidékfejlesztési célok megvalósítására elindított LEADER-program nyíregyházi munkaszervezetének gazdálkodásában talált kivetnivalót. Az elszámoltatási kormánybiztos volt titkárnőjét nevezték ki a LEADER-munkaszervezet élére - írja a Népszabadság.

hvg.hu hvg.hu




Bodokyék beperlik Budai Gyulát
 

Bodokyék beperlik Budai Gyulát

Kérték láthassák a szerződéseket, amiből kiderül az állítólagos ezer milliárd forintos kötelezvény, ami a kormányt sújtja a Malév leállása miatt, de nem adták. Az atlatszo.hu ezért beperli az elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztost.

unknown unknown

Budai Gyula titkolózik, az Átlátszó.hu beperli
 

Budai Gyula titkolózik, az Átlátszó.hu beperli

Az elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztosság szerint ezermilliárd forintos kárt okoztak a korábbi kormányzatok által kötött, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérrel kapcsolatos szerződések. Az atlatszo.hu szerette volna ellenőrizni Budai Gyula állításait, de a kormánybiztos nem adta ki a szerződéseket, ezért az oknyomozó hírportál bírósághoz fordul a szerződések nyilvánosságáért.

MTI MTI


Tárgyal a kormány a Hochtieffel az 1000 milliárdról
 

Tárgyal a kormány a Hochtieffel az 1000 milliárdról

Ésszerű kompromisszumra törekszik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt., valamint annak tulajdonosai a vagyonkezelői szerződés ügyében - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztálya az MTI kérdésére.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI